Tapasztalatcsere az Esztergomi Cukorbeteg egyesületnél

Posted on by

Törökszentmiklósi Önkormányzat pályázatán nyert Esztergomi tapasztalatcsere programra 2018. szeptember 27-én 40 fővel érkeztünk .
Csatlakozott hozzánk a Szolnoki Vasutas Cukorbeteg klub képviselete, hogy közösen mutassuk be szervezetünket a vendégfogadó szervezetnek.

Örömmel hallgattuk a két  szervezet bemutatását, melyben egyértelműen kitűnt, hogy Őket egyaránt belgyógyász főorvosok segítik az egészségnevelő munka terén. Személyes előadásaikkal és a foglalkozásikra általuk biztosított előadókkal segítik a klub munkáját , a szervezeteknek erre nincs gondja, csak a résztvevők szervezése, meghívása. De legjobban az fogott meg, hogy mennyire számítanak a klubokban végzett egészségnevelő  munkára és milyen nagy segítségnek értékelik a klubban végzett képzéseket, tájékoztatásokat.  A prevenció nélkülük nem létezne.

Egyesületünk sem szégyenkezett a munkája bemutatásával, csak azt az eredményt , amit elértünk mind saját erőből, szakorvosi segítség nélkül végeztük, mégis színvonalasnak értékelhető. Így értékelte munkánkat a Alapítvány a Cukorbetegekért Veszprém Alapítványa is, amikor Láng Gusztáv díjat adományozott egészségnevelő munkánk elismeréseként. Nagyon büszkék vagyunk rá, és ez is erőt ad és ösztönöz a további munka végzésére.

A találkozó elérte célját, a bemutatkozások kapcsán megismertük, ki hogyan , milyen helyi adottságok mellett, hogyan oldja meg cukorbeteg társaiknak betegségükkel kapcsolatos ismeretek átadását, szűrővizsgálatokra való ösztönzését, más civil szervezetekkel való kapcsolattartást.

Végül megállapítottuk, hogy közös célért dolgozunk, a cukorbetegség felismerése, kezelése, szövődmények kialakulásának késleltetése, sorstársainkkal való megismertetése , figyelemfelhívás, tájékoztatás formájában. Kapcsolattartásunkat továbbra is ápoljuk, egymást segítjük új ismeretek átadásában,  Munkánkra nagy szüksége van és összefogással sok mindenre képesek vagyunk. „ Együtt erősebbek vagyunk!”

Végezetül elköszönve az alábbi gondolatokkal búcsúztunk az Esztergomi Cukor Klub tagságától, Főorvos asszony és elnökük Kollerné Erzsike cukorbeteg társakkal az autóbuszig kísértek bennünket, viszontlátásra!

Szenvedésed, betegséged, ünneplő ruhád,
Először úgy érzed, nem illik Rád.
Úgy ítéled meg, hogy bő Neked,
De belenőhetsz, ha békésen viseled.
S, ha Isten egyszer ráteszi áldó kezét,
Erőt arra is ád, hogy úgy viseld el betegséged,
szenvedésed, mint ünneplő ruhát.
Kívánjuk, hogy még sok éven át találkozhassunk
erőben egészségben ünneplő ruhánkban
szerető családunk és a cukorbetegek nagy családja körében.

Gyönyörű napsütéses időben lehetőségünk volt megtekinteni Esztergom és Párkány nevezetességeit. Sajnos az idő nagyon rövid volt, mégis egy jól felkészült idegenvezetővel sikerült a városok nevezetességeit megtekinteni és élményben gazdagon tértünk haza.

Civil szervezetek vezetőinek ajánlom, ha Esztergomot szeretnétek megtekinteni    Tóth Béla idegenvezető személyét aki 06/30/8232830 telefonszámon érhető el.

                       DSCN3711 másolata DSCN3719 másolata (2) DSCN3724 másolata DSCN3726 DSCN3733 másolata DSCN3734 DSCN3738 DSCN3739 másolata DSCN3741 másolata DSCN3742 DSCN3746 DSCN3750 DSCN3754 DSCN3770 DSCN3779 DSCN3780 DSCN3781 DSCN3788 DSCN3791 DSCN3792 DSCN3796 DSCN3797 DSCN3798 fotó

 

Nemzetközi Cukorbeteg találkozó Eger

Posted on by

Sajnos anyagi nehézségeink miatt, csak képviselettel tudtunk jelen lenni a találkozón, amit nagyon vártunk, de nem sikerült megvalósítani.

Guttyán Józsefné Aranka képviselte Egyesületünket, jelzése szerint nagyon jól sikerült programnak volt részese.

Nagyon várjuk beszámolóját.

Köszönjük Aranka, hogy felvállaltad és részese voltál a találkozónak.

 aranka 2. aranka 3,     Aranka

Emlékképek

Posted on by

2009. április 22-23-án Sátoraljaújhelyen a Cukorbetegek Egyesületénél az Egri Cukorbetegek Egyesületének képviselőivel két napos tapasztalatcsere látogatáson vettünk részt. Mindkét szervezettel ez volt az első közös programunk.

Számunkra örökre emlékezetes lesz ez a találkozó   Dr.Benke Károly   doktor úr az egyesület elnökétől sok újat hallottunk a cukorbetegséggel kapcsolatos ismeretekről, Jakabné Jakab Katika bemutatta egyesületi munkájukat, melyből  sok hasznos útravalót kaptunk a már országosan is elismert szervezet életéből, és Buzás Sándorné sem szégyenkezett a Törökszentmiklósi Egyesület munkájának bemutatásával. Egymástól sokat tanultunk, mely nagy segítség lesz a további munkavégzéshez.

Sajnos már többen az égi hazából figyelnek ránk, nyugodjanak békében. Emléküket szívünkbe zárva őrizzük.

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egészségnevelési programsorozat

Posted on by

Tájékoztatás Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület által szervezett három napos Egészségnevelő programról

2018. augusztus 27-29. Városi Strand fürdő.

Rendkívüli esős napok után, mégis sikerült megteremteni a lehetőséget annak, , hogy a programra érkezők száraz, széltől mentes helyen foglaljanak helyet és hallgassák a három nap előadóinak figyelemfelhívását,  tájékoztatását.

A három nap folyamán az alábbi témák kerültek feldolgozásra.

-         Száj higiénia,fogak védelme, rágás fontosságáról,

-         Érrendszer védelme, szövődmények kivédése,

-          Lézer terápiás kezelési lehetőségek cukorbetegek kezelésére,

-         Életmód tanácsok interaktív módon,

-         Cukorbetegség lélektani hatásáról,

-         Egészséges korszerű táplálkozásról,

-         Vércukormérő készülék bemutatása, beszerzési lehetőségéről,

-         Inkontinenciáról, higiéniás termékek bemutatásával,

-         Depresszió tünetei, kivédésére hasznos tanácsok,

-         Hogyan és mivel tudok segíteni testemnek, hogy megbirkózzon  a meleggel és a betegségemmel.

-         Cukorbetegségről, hasznos tanácsok az egészséges étrendek használatáról, szövődményekről.

Mindhárom nap vízi torna gyakorlásával fejeztük be a napi programot.

Köszönetünket fejezzük ki előadóinknak, akik első felkérésre szívesen vállalták a tájékoztatók megtartását, munkájukhoz további sok sikert és jó egészséget kívánunk.

Köszönet a TESCO  MAGYARORSZÁG Kiskereskedelmi Áruház lánc pályázati lehetőségét, melynek megnyerésével sikerült e három napos programot megszerveznünk. Sajnáljuk, hogy nem volt lehetőségük egyik napon sem meglátogatni bennünket. Kérjük továbbra is, hogy ezen támogatási lehetőséget a jövőben is folytassák, mert nagy segítség minden nyertes  pályázónak  programjaik megvalósításában.

Köszönetünket fejezzük ki a Szolnoki Vasutas Cukorbeteg és a Tiszaföldvári Cukorbeteg szervezetnek, akik képviselettel részesei voltak programunknak.

Köszönetemet fejezem ki azoknak a sorstársaknak, akik szorgalmasan mindhárom napon részesei voltak a programnak, és azoknak is akik csak egy-egy alkalommal vettek részt az előadások meghallgatásában.

Végül, de nem utolsó sorban azoknak a sorstársaknak, akik a program megvalósításából derekasan kivették . Itt is bebizonyítottuk, hogy összefogással „ Együtt Erősebbek vagyunk!”

Ebből a gazdag programon elhangzottakból azonban csak az valósul meg, melyet a résztvevők elfogadnak, magukévá teszik, és alkalmazzák az év minden napján.

Minden résztvevőnek nagyon jó egészséget kívánok sok szeretettel.

-          1 2 3,5 3 4 5 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 másolata 33 34 35 másolata 36 37 másolata 38 39 40 41 42 43 44 45 47 másolata 50   

1 2 23 24 25 26 27 28 29 30 31 60 61