Monthly Archives: július 2016

Allergiáról, kiváltóiról

Posted on by

Még a napra is lehetünk allergiásak?

Napallergia Szerző: WEBBeteg – Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász szakorvosjelölt

Fontos azonban figyelembe venni, hogy kinek milyen a bőrtípusa és annak megfelelően, mértékkel szabad csak a napon tartózkodni. Sokan panaszkodnak, hogy már az első tavaszi napsugarak feltűnése után nem tudnak a napra menni védőkrémek használata nélkül. Ha nem használnak krémet, a bőr fokozott fényérzékenysége miatt kiütések jelennek meg a bőrön, de sokan épp a napozókrémekre lesznek allergiások. Hirdetések Ön könnyen leég? A napégés általában a túlzásba vitt napozást követően néhány órával alakul ki és néhány naptól néhány hétig tart, amíg elhalványul. Az intenzív leégést okozó napfény expozíció fokozza bizonyos szövődmények és bőrbetegek kialakulásának kockázatát, a bőr többek között szárazzá, ráncossá válhat, májfoltok alakulhatnak ki, fokozottan elszarusodhat. Ön könnyen leég?>> A betegség kialakulásának hátterében örökletes tényezők – mint a bőrszín, a bőr pigmentációja, a szeplők és anyajegyek száma – is állhatnak. A legtöbb kozmetikum, parfüm, dezodor olyan fényérzékenyítő anyagot tartalmaz, amely foltos pigment képződéshez vezethet. Bizonyos gyógyszerek (fogamzásgátlók, hormonok, antibiotikumok) és a napsugárzás együttes hatása fokozhatja a bőr fényérzékenységét. A hajlamosító tényezőkön túl a pontos kiváltó ok még nem ismert, de az UV-B sugárzás mellett az UV-A sugárzásnak is nagy szerepe lehet. A napallergiáról akkor beszélünk, ha a kiütéses tünet nem csak a napfénynek kitett helyeken, hanem akár a ruha alatt is jelentkezik. Ez a jelenség sokkal ritkább, mint az egyéb fénykiütések, amelyek csak a közvetlenül fénynek kitett helyeken jelentkeznek. A köznyelvben mégis ezekre használják gyakrabban a napallergia kifejezést. Milyen tünetek lehetnek? Az UV sugárzás káros hatásai Mivel az ember az élete folyamán begyűjtött fényerősség akár 80 százalékát is 18 éves kora előtt kapja, valamint amiatt, hogy a gyermekek bőre vékonyabb, a dinamikus növekedési állapot miatt érzékenyebb. Éppen ezért rájuk még fokozottabban figyeljünk. Az UV sugárzás káros hatásairól bővebben>> A napallergia tünetei igen változatosak lehetnek: a már fentebb említett csalánkiütésektől, a piros foltokon át akár a pattanásos elváltozásokig. Már rövid fényhatást követően órák vagy egy-két napon belül apró, tűszúrásnyi kiütések jelennek meg leggyakrabban a fénynek kitett részeken, de valódi allergia esetén, az egész testen. Nagyon gyakran a bőr felhólyagosodik, viszket, melyet égő érzés, esetleg fájdalomérzés is kísérhet. Amint a bőr megnyugszik, a tünetek elmúlnak. Sajnos visszamaradhat bizonyos fokú foltos bőrelváltozás. A tünetek sokszor összetéveszthetőek a leégéssel, amelytől csak abban különbözik, hogy ezt a folyamatot nem követi hámlás, illetve többször kiújul és évekig visszatérhet. Egy biztos: a napfény káros sugarai ellen így is úgy is fontos védekezni. Mit tehetünk megelőzésként? Fontos tudni! Sokan elfelejtik, hogy egy ködös, felhős napon is le lehet égni. Az ultraibolya sugárzás körülbelül 90 százaléka átjut a felhőkön. Az ultraibolya sugárzás visszatükröződik a hóról, a jégről, a homokról, a vízről, így ezek is ugyan olyan súlyosan le tudják égetni a bőrt, mint a napfény. A megelőzés valójában elég nehéz, mivel a kialakulás háttere még nem tisztázott, azonban érdemes betartani az alapvető napozási szabályokat. Kerülni kell a déli forróságot, de érdemesebb délelőtt 10-től délután 4-ig árnyékba vonulni, mivel ebben az időintervallumban igen nagy a napsugárzás ereje. Mindig használjunk a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet. Előfordulhat azonban, hogy épp a naptej tartalmaz olyan anyagot, ami a fény hatására bőrkiütést okoz, ezt mielőbb tisztázni kell, milyen anyagokra vagyunk érzékenyek. A naptejek fényvédő faktor száma azt mutatja meg, hogy mennyivel hosszabb ideig szabad a napon tartózkodni. Érdemes így minél magasabb számút választani. A gyermekeknek, az érzékeny bőrűeknek, napallergiásoknak érdemes 30 faktoros krémet használni, mivel megfelelő fényvédelemmel csökkenthetjük az allergia kialakulásának esélyét. A gyógyszerszedés esetén fontos tájékozódni arról, hogy az adott készítmény tartalmaz-e fényérzékenyítő anyagot, amely mellett tilos a napozás. Napozás előtt ne használjunk kozmetikumokat, parfümöt közvetlenül a bőrre. Egyes fűszernövények – mint például az ánizs, a kömény és a medvetalp – tartalmazhatnak fényérzékenyítő anyagot, így érdemes ezeknek a fogyasztását kerülni. Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt A leégés veszélyei Az UV sugárzás lehetséges hatásai Ön könnyen leég? Napozzon okosan! Naptej helyett árnyék! Vajon jó-e a jég az égett bőrre? Házi praktikák az allergénmentes otthonért Emellett segíthet, ha minél kevesebb testrészünket éri a napfény, vagyis ha tehetjük, ajánlott nadrágot és hosszú ujjú blúzt viselni. Manapság már lehetőség van beszerezni UV-szűrő anyagból készült fürdőruhát is. Egyes esetekben segíthet, ha szoláriumozással szoktatjuk bőrünket a napsütéshez. Érdemes a tünetek jelentkezése esetén a bőrünket langyos vízzel megtisztítani a naptejtől, majd hűsítő és gyulladást csökkentő krémmel az adott területet bekenni. A viszketés ellen antihisztamintartalmú kenőcsöt használjunk. Mikor forduljunk orvoshoz? Ha a napallergia tünetei hűsítő, gyulladáscsökkentő készítmények hatására sem csökkennek, szükség lehet az allergia szintjétől függően bizonyos kezelésekre is. Komolyan kell venni a problémát, hiszen egyes esetekben súlyosabb tünetekkel is járhat. Hatékonyabb terápia érdekében bőrgyógyászhoz kell fordulni. A 10 leggyakoribb, allergiát kiváltó

Íme az allergiát kiváltó 10 leggyakoribb tényező.

* Pollenek A füvek, fák, azok termései szénanáthát vagy szezonális allergiát okozhatnak. A tünetek között megtalálhatjuk a tüsszögést, orrfolyást, viszkető, könnyező szemeket. A kezelés leggyakrabban különféle gyógyszerekből, orr-és szemcseppekből áll. Csökkentheti a tüneteket, ha szeles napokon, mikor magas a levegő pollenkoncentrációja, nem mozdul ki, zárva tartja az ablakokat és helyette a légkondicionálót működteti.

* Háziállat Azok a proteinek, melyek az állatok bőrében lévő mirigyekben és a nyálában találhatóak, allergiás reakciókt okozhatnak. Ezek kialakulása akár több évet is igénybe vehet, és a tünetek még hónapokkal az állattal való kapcsolat után is megmaradnak. Ha allergiás a házikedvencre, tegye hálószobáját állatmentes övezetté, ne használjon padlószőnyeget, fürdesse az állatot rendszeresen és ne engedje a bútorra felmászni

.* Poratka A poratkák mikroszkópikus méretű élősködők, melyek a háziporban élnek. Jól érzik magukat a magas páratartalmú helyeken és pollenekkel, gombákkal, valamint elhalt emberi és állati bőrsejtekkel táplálkoznak. A poratka elleni allergia megelőzhető, ha az ágybetétet, párnákat hipoallergén huzattal látja el, illetve ha hetente meleg vízzel mossa az ágyneműt, és megszabadul az olyan porfogó daraboktól, mint a padlószőnyeg, kitömött állatok, függönyök.

*Rovarcsípés A rovarcsípésre allergiás embereknél akár életveszélyes reakciók is felléphetnek. ezek tünetei a nehéz nyelés, a csípés helyén feldagadt, kipirosodott bőr, mely akár hetekig tarthat, emellett szédülés, fáradtság és alacsony láz. ritkán a rovarcsípés anafilaxiát okozhat, mely tünetei a nehéz légzés és nyelés, a torok, száj és arc bedagadása, gyors pulzus, szédülés. A súlyos allergiában szenvedőknek sürgősen epinefrint kell adni. *Penészgomba A penészgombák allergéneket, irritáló anyagokat, és néhány esetben mérgező anyagokat állítanak elő. Ezeket belélegezve, megérintve allergiás reakció léphet fel. Sokféle penészgomba van, mindnek párára van szükség a növekedéshez. olyan helyeken tenyésznek leginkább, mint a fürdőszoba, alagsor, fű és mulcs. Kerülje az olyan helyzeteket, melyek felerősítik az allergiás tüneteket, így például a fűgereblyézést. A lakás nedves részeit szellőztesse gyakran.

 *Étel Tej, kagyló, mogyoró és gabona okozza a legtöbb ételallergiát. Az allergiás reakció általában már percekkel az adott étel elfogyasztása után jelentkezik. A tünetek, melyek között szerepelhet asztma, hányás, nyelési nehézség, igen komolyak lehetnek. Legjobb, ha kerüli azokat az ételeket, melyekre allergiás lehet, ám ha mégis megtörtént a baj, antihisztaminokkal kezelhető. életveszélyes helyzetben epinefrin injekció adása szükséges.

* Latex A kesztyűkben, az óvszerben, illetve egyéb egészségügyi eszközöken található latex is okozhat allergiát. A tünetek között szerepel a bőr és szemirritáció, orrfolyás, tüsszögés, valamint orr és bőrviszketés. Az allergiás reakció a bőrpírtól és viszketéstől egészen az anafilaxiáig terjedhet.

Gyógyszerek Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt A gyógyszerallergia A zsíros ételek csökkenthetik az allergiás reakciókat Allergia vagy nátha? – Figyelemfelkeltő tünetek Az ételallergia és tünetei Egészségesek is kaphatnak allergiás rohamot A mogyoróallergiát hozzászoktatással meg lehet szüntetni Az olyan gyógyszerallergia, mint például a penicillin- vagy aspirin érzékenység, akár életveszélyes is lehet. A tünetek között szerepelhet csalánkiütés, égő szem, nyelési nehézség. A legjobb elkerülni az érzékenységet kiváltó gyógyszert, ám ha megtörtént az allergiás reakció, antihisztaminokkal vagy szteroidokkal kezelhető. Komoly tünetek előfordulásakor epinefrin ajánlott.

Illatanyagok A parfümökben, az illatosított gyertyákban, a mosó-és öblítőszerekben, kozmetikumokban megtalálható illatanyagok is válthatnak ki allergiás reakciókat. A legtöbb ember számára csak akkor lesz egyértelmű, mikor az illat már a levegőben van. Minél többször van az illatanyagnak valaki kitéve, a tünetek annál erősebbe kés hosszan tartóbbak lesznek.

 Csótány A csótány nem csak hátborzongatóan undorító, ám az ürülékében olyan anyagok találhatóak, ami allergiát okozhat. Nehéz kiirtani a lakásból, különösen a melegebb éghajlaton, vagy kertes házban, ahol a bogarak könnyebben bejuthatnak a lakásba. Távol tarthatja őket, ha rendszeresen tisztán tartja a konyhát, megjavítja az esetleges repedéseket a padlón, falon, ablakpárkányom, illetve ha rovarölő szert használ

 

Életmód tábori felhívás cukorbetegeknek

Posted on by

   M E G H Í V Ó

 A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI CUKORBETEGEKÉRT EGYESÜLET

 ötödik  alkalommal rendezi meg cukorbetegek részére  a Törökszentmiklósi Strandfürdő területén  a három  napos  bentlakásos

  Életmód tábort.

Nem egyesületi tagok részére napi bejárás mellett a napi  belépő és teljes ellátás költsége

                                                                                      1000.-Ft/nap

Jelentkezés a 06/30/3739499 telefonszámon vagy

Buzás Sándorné    5200Törökszentmiklós   Nádasdy út 39.

                 Jelentkezési határidő 2016. július 18-a.

 A tábor megnyitása       2016. július 25-én 10. óra.

                A rendezvény      SANOFI AVENTIS  MAGYARORSZÁG ZRT. és a

adományával  CLAAS Hungária Kft  iparűzési adó 1 % támogatásával valósul meg.

A megnyitóra nagy tisztelettel és szeretettel meghívjuk és elvárjuk az érdeklődőket.

Buzás Sándorné

egyesület elnöke.

Gyógyszerek megfelelő tárolása

Posted on by

Egészségesebben az egészségeseknél

Az oxigén, a fény és a víz többek között azok az elemek, amelyek nélkülözhetetlenek az élőlények túlélése szempontjából. Ugyanezek az életet biztosító dolgok azonban károsak is lehetnek, ha ott vannak jelen, ahol a gyógyszereinket tartjuk. De mit érdemes tudni a medicinák megfelelő tárolásáról?

gyógyszerekkosárbanVessünk egy pillantást a gyógyszeres szekrényünkre vagy arra a dobozra, amiben tároljuk a medicinát otthonunkban, mert sokszor kellemes emlékek egész sorát idézheti fel bennünk mindaz, amit benne látunk: a köhögés elleni szirup, amit még totyogós korában adtunk a gyerekünknek, aki már tinédzser; a fogamzásgátló tabletta, amit még azelőtt szedtünk, hogy változó korba léptünk, de ennek is már legalább öt éve; és egy csomó színevesztett vagy megbarnult tabletta valamikor a XX. századból.

A TAJ számtól eltérően, amit egész életünkön keresztül használunk, szinte semmilyen gyógyszeres kezelés nem tart egy örökkévalóságig, bár a legtöbben nem így vélekedünk erről és ez veszélyes hozzáállás! A gyógyszeres szekrényben végzett razziával és tisztogatással, valamint a gyógyszerek megfelelő helyen történő tárolásával lehetünk csak biztonságban.

Nézzük a legfontosabb szempontokat:

Minden gyógyszer mellett – legyen az akár receptköteles vagy vény nélkül kapható – találhatunk egy meglehetősen hosszú betegtájékoztatót, amely számos kötelezően előírt információt tartalmaz. A betegtájékoztatóban mindig megtaláljuk az adott készítményre vonatkozó tárolási előírást, amelyet a saját biztonságunk érdekében be kellene tartanunk, ám ez nem igazán történik így.
Bár a legtöbb ember így csinálja, a gyógyszereink nincsenek jó helyen sem a fürdőszobában, sem a konyhában felszerelt gyógyszerszekrényben vagy az ott tartott tárolóban. Az igaz, hogy amikor becsukjuk vagy lezárjuk a tárolót, akkor sötét lesz benne, így teljesül ez a fontos feltétel, azonban egy zuhanyzás vagy egy vasárnapi ebédfőzés után a levegőben lévő nedvesség és pára bejut, és elindul egy olyan folyamat, amelynek következtében a gyógyszerek elveszthetik hatékonyságukat. A nedvesség beszivárgásához már annyi is elegendő, ha csak kinyitjuk a meleg vizes csapot. Általánosságban elmondható, hogy a gyógyszerek egyáltalán nem viselik jól a nedvességet, hiszen éppen a gyomorban lévő nedvek hatására kezdenek alkotóelemeire szétesni a különféle készítménye                                                                storingmedsathome1

A gyógyszereket száraz, fénytől, hőmérséklet ingadozástól védett, hűvös helyen kell tárolni, ami lehet a hálószoba vagy például a spájz. Ha nem kimondottan előírás, akkor ne tartsuk a gyógyszereket a hűtőszekrénybe, ami ugyan hűvös hely, de egyben nedves is. Saját biztonságunk érdekében a gyógyszereket mindig hagyjuk az eredeti dobozában, és véletlenül se öntsük össze a szirupot, szem-vagy orrcseppet még akkor sem, ha ugyanabból van két félig telt üvegünk, de a különböző dobozból származó gyógyszerleveleket (blisztereket) se tegyük össze egy dobozba. Ezzel nem nyerünk helyet, viszont a különböző lejárati idejű gyógyszereket összekeverhetjük!

gyerekgyógyszerrelTalán unalmasnak hangozhat, de a gyógyszereket gyermekek elől mindig elzárva kell tartani, mert a színes, apró gyöngyökhöz, cukorkákhoz hasonlító tabletták rendkívül vonzók a kicsik számára. Magyarországon évente 14.000 gyógyszermérgezés történik, ezért mindannyiunk felelőssége, hogy megelőzzük az ilyen baleseteket!

Gyógyszereinket legalább félévente, de évente mindenképpen nézzük át! Meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy mekkora készleteket halmoztunk fel még akkor is, ha nem szedünk rendszeresen valamilyen medicinát. Vajon mégis miért gyűlik össze ez a mennyiség? Készletutánpótlásunk általában két forrásból táplálkozik: egyrészt az orvos által valamely betegségre felírt gyógyszerből megmaradt valamennyi, másrészt a rengeteg reklám hatására egészségünket úgy próbáljuk biztosítani, hogy megvesszük a legújabb, legtöbbször TV-ben, újságban stb. látott, a korábbinál sokkal nagyobb hatékonyságot ígérő vitamint, fájdalomcsillapítót, köhögésgátlót, torokfertőtlenítőt. Majd miután rájövünk, hogy ezek sem szüntetik meg azonnal a problémáinkat, abbahagyjuk a szedésüket. A készleteink viszont egyre csak halmozódnak.

Szabaduljunk meg a feleslegtől! Ennek első, nyilvánvaló lépése, hogy nézzük át valamennyi gyógyszer lejárati idejét és zacskózzuk be valamennyit, amelyek akár egyetlen nappal is elmúlt a felhasználhatósága. A lejárt szavatosságú gyógyszer már nem fejt ki gyógyhatást, viszont megsokszorozódhatnak és felerősödhetnek a mellékhatások!

A gyógyszerek hatóanyaguktól vagy gyógyszerformájuktól függően más-más felhasználhatósági idővel rendelkeznek. A kevésbé érzékeny hatóanyagot tartalmazó gyógyszerek akár öt évig is megőrzik minőségüket, míg mások (vakcinák, antibiotikumok, szemcseppek) csak néhány hónapig használhatók fel. Sokszor olvasható a készítményeken, hogy felbontás után már csak bizonyos ideig őrzik meg minőségüket. Ez leginkább azoknál a szemcseppeknél és magas cukortartalmú szirupoknál fordul elő, ahol fontos szempont a baktérium- és gombamentesség megőrzése. Ezeket az utasításokat feltétlenül be kell tartani !gyogyszer lejarati ido
Még rövidebb lehet a felhasználhatósági ideje azoknak a készítményeknek, amelyeket az orvos receptjére egyedileg, személyre szabottan készítenek el a gyógyszertárban. Ezek az ún. magisztrális gyógyszerek, amelyeknél a stabilitás és eltarthatóság éppen az egyedi összetétel miatt nehezen határozható meg. A kellő szakmai ismerettel, tapasztalattal rendelkező gyógyszerész több tényezőt figyelembe véve állapítja meg ezeknek a kenőcsöknek, szemcseppeknek, kúpoknak stb. a biztonságos felhasználhatósági idejét. Ez minden esetben megtalálható a készítmény címkéjén.
Gyári készítményeknél a lejárati idő a dobozon, a bliszteren, az üvegen vagy az ampullára nyomtatva található meg a „Felh.” vagy az „EXP.”, esetleg a „Lot.” rövidítés után. Ha a gyógyszerekkel és azok lejárati idejével kapcsolatos kérdése merül fel, gyógyszerésze tanácsaira mindig számíthat.
Szabaduljunk meg azoktól a folyékony gyógyszerektől is, amelyeket valamikor jelöletlen üvegbe töltöttünk át és már nem emlékszünk pontosan, hogy mire is való, azt pedig pláne nem tudjuk, hogy meddig használható fel. Ne tartsuk meg azokat a gyógyszereket sem, amelyek elszíneződtek, vagy kifakultak, esetleg foltok jelentek meg a felszínén. Arra azonban nagyon oda kell figyelni, hogy ha a folyamatosan szedett gyógyszerrel történik valami gond – pl. lejár, nedves lesz stb. –, azonnal kérjünk új receptet és váltsuk ki, mielőtt megszabadulnánk a problémástól. A továbbiakban a felesleges gyógyszerkészletek felhalmozását úgy tudjuk elkerülni, ha az orvos által előírt mennyiség beszedése után rögtön megszabadulunk a megmaradt tablettáktól és nem tároljuk őket otthon!

Ne adjuk tovább ismerőseinknek, szomszédainknak az általunk már nem használt gyógyszert azzal a felkiáltással, hogy „erre legalább nem kell költenie”. Gyógyszerek esetében a segítő szándék sajnos általában rosszul sül el, mert a hatóanyagok egymással nagyon intenzív kapcsolatba léphetnek, és alapvetően befolyásolják egymás hatását. Így egy elajándékozott fájdalomcsillapító hatástalaníthatja a vérnyomáscsökkentő vagy a szívgyógyszer nemfog vagy nem fog úgy hatni, ahogyan kellene. A gyógyszerek nagy segítséget jelentenek szervezetünk számára és egészségünk megőrzése érdekében, ám csak akkor, ha szigorúan az orvos utasításait betartva, az ő felügyelete mellett alkalmazzuk őket!

gyogyszerhulladek 130318 ja 1 0
A gyógyszerek veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért soha ne dobjuk őket a szemetesbe vagy a kukába, ne húzzuk le a WC-n vagy öntsük le a lefolyón, hanem vigyük el a gyógyszertárba, ahol külön erre a célra rendszeresített gyűjtődobozba tudjuk elhelyezni őket.

Szakmai lektor: Dr. Kiss Gyöngyi gyógyszerész

 

Nyári felkészülés cukorbetegeknek!

Posted on by

Készüljünk fel a nyárra – cukorbeteg szempontok

2010. július 13. | Diab-Pont | Nyomtatás
1 1 1 1 1 (4 Értékelés)

Van, aki jobban, van aki kevésbé szereti a nyarat, a nagy meleget, a napsütést, azonban a cukorbetegeknek ilyenkor több dologra is külön figyelmet kell fordítaniuk, és érdemes előre felkészülni bizonyos helyzetekre.

Az inzulin tárolása

Nem vihetjük a strandtáskában

Az inzulint használók számára az egyik legfontosabb feladat annak megoldása, hogy a nagy melegben hogyan viszik magukkal az inzulint. Ez nem könnyű feladat, hiszen a szobahőmérsékleten tárolandó inzulin nem bírja sem a hőséget, sem a tűző napfényt, így nem vihető egyszerűen csak a strandtáskánkban.

Nem tehetjük közvetlenül a jégakku mellé

Ha autóval közlekedünk, akkor mindenképpen érdemes egy hűtőládát vagy egy jó minőségű hűtőtáskát beszerezni, ami több szempontból is jó szolgálatot teljesít: az inzulin akkor is biztonságban van benne, ha kint meg lehet sülni a melegtől, és néhány liter ásványvíz is hűthető benne, ami a kiszáradás ellen véd. Természetesen az inzulint nem lehet közvetlenül a jégakku mellé tenni, mert ha megfagy majd felolvad, akkor hatása teljesen megváltozik. A hűtőtáska a kocsiban hagyható, és így már nyugodtan élvezhetjük a nyári meleget. Érdemes beszerezni egy kimondottan az inzulin tárolásár alkalmas hűtőtasakot, amely két méretben is kapható attól függően, hogy két vagy több pent akarunk tárolni benne. Használata rendkívül egyszerű, és ezzel valóban biztonságban tudhatjuk inzulinunkat. A WELLION Frigo hűtőtáskáról bővebben itt olvashat. WellionFrigoL

Kezünkkel melegíthetjük beadás előtt

Sokaknak problémát okoz, hogy a hideg inzulin beadása fájdalmas, ám ha egy kicsit felmelegítjük az ampullát a kezünkkel, akkor a folyadék normál szobahőmérsékletű lesz.

A kiszáradás elkerülése

Az egyik legfontosabb része a nyári hőség elleni védekezésnek a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás.

vizNagy melegben a kiszáradás lehetősége mindig fennáll, főleg ha a szabadban tartózkodunk. A kiszáradás elkerülése a nyári hónapokban mindenki számára életbevágó, főleg, ha sok időt töltünk a szabadban. A szervezet megfelelő folyadékszintjének biztosítása segít megelőzni a vércukorszint ingadozását vagy az olyan, a hőséggel összefüggő problémákat, mint a hőguta vagy a hőstressz.

Többnyire elegendő annyit tennünk, hogy rengeteg vizet iszunk.

Azonban ha hosszan tartó vagy nagyon megterhelő fizikai tevékenységet végünk a szabadban, akkor ennek során a szervezetben lévő ásványi sókból és más elektrolitokból jelentős mennyiséget veszthetünk, amelyeket pótolni kell. Erre alkalmasak lehetnek olyan sport italok, amelyek nem tartalmaznak cukrot, vagy a különböző ásványvizek. Tartózkodjunk azonban a helyi csapvíz fogyasztásától, különösen, ha az utazási iroda, vagy az úticélunk ismertetését tartalmazó kiadvány is ezt ajánlja!

Magas vércukorszint mellett a szervezetben megnő a vizeletkiválasztódás, így még nagyobb lehet a folyadékvesztés.

A megfelelő diéta és a rendszeresen végzett testmozgás segít a megfelelő vércukorszint fenntartásában, ezért ezt ne szüneteltessük a tikkasztó nyári melegben sem! A testmozgást a hűvösebb reggeli vagy esti órákban végezzük, így kisebb megterhelést jelent szervezetünknek.

Kerüljük a koffeint és alkoholt tartalmazó italokat!nocofenoalcohol

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a koffein és az alkohol is vízhajtó hatású, vagyis fokozzák a vizeletkiválasztást, ami növelheti a kiszáradás kockázatát.

Ha megbetegszünk, külföldön is orvoshoz kell menni!

Amennyiben enyhébb panaszaink 1-2 nap alatt nem múlnak el, vagy ismeretlen tüneteket észlelünk, érdemes mielőbb helyi szakember segítségét kérnünk, megelőzve egy esetleges súlyosabb megbetegedést. Külföldön azonban gyakran fizetni kell az egészségügyi szolgáltatásokért, ezért utazás előtt ne felejtsünk olyan biztosítást kötni, amely az orvosi kezelésre is kiterjed.

Akár életmentő szerepe is lehet a cukorbeteg kártyának

Első olvasatra talán jelentéktelennek tűnik, de a cukorbeteg kártyát, amely a cukorbetegség tényét, a beteg adatait és a segítő tennivalóit rögzíti tanácsos a személyi iratok között magunknál tartani az év minden napján. Ha nyaralni megyünk, mindenképpen kötelező része utazásunknak, mert így elkerülhető hogy az esetleges rosszullétet részegségnek gondolják, és a sürgősségi ellátásban is nagyon fontos, hogy tudjanak cukorbetegségünkről és a szedett gyógyszerekről, inzulinról akkor is, ha nem beszéljük a helyi nyelvet.

Gondtalan nyaralásukhoz mi is szeretnénk hozzájárulni

A cukorbetegségéről tájékoztató kártyát – amely tartalmazza a rosszullét esetén szükséges információkat (értesítendő személy elérhetősége, alkalmazott kezelés, stb.) – ingyenesen biztosítjuk Önnek angol és a nyaralás helyszínéül választott ország nyelvén. Ehhez mindössze egy e-mailt kell írnia ügyfélszolgálatunk címére a feltüntetni kívánt adatokkal, és néhány napon belül postázzuk Önnek a kártyát.

Akár elutazunk, akár itthon töltjük a nyarat, mindenképpen érdemes beszereznünk olyan kiegészítőt, amelyről – rosszullét esetén – rögtön kiderül, hogy cukorbetegek vagyunk, mert ennek segítségével rövid időn belül célzott segítséget kaphatunk. Ilyen kiegészítő lehet egy medál vagy egy karkötő, amelyen szerepel a cukorbetegség és esetleg a néhány saját adatunk (pl. név, értesítendő személy). Létezik már olyan karkötő is, amelyen magyarul és angolul is szerepel a “Cukorbeteg vagyok” felirat, így külföldön is nagyobb biztonságban lehetünk.

És végül, de nem utolsó sorban

Nem szabad elfelejtenünk, hogy

  • a nagy meleg befolyásolja a vércukor szintet, amely a hőség hatására jelentősen leeshet,
  • az utazás során sokkal többet mozgunk, mint általában (úszás, labdajátékok a strandon, városnézés stb), ami szintén a megszokottól eltérő reakciókat (vércukor esést) válthat ki szervezetünkből,
  • nyaralunk, tehát tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy zavartalanul élvezhessük a szabadságunkat!
1 2